Választási információk – 2024. június 9.



Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogató!

 

Köszöntöm Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében településünk megújult honlapján!

 

Településünk neve a csörge, csermely szóból származik, s a legrégebbi történeti emlékei a bronzkorból eredeztethetőek. A régi váci püspöki és Grassalkovich tulajdonú, ma több, mint 2000 lelket számláló község 2002-től lett közigazgatásilag önálló település.

 

A megújult honlapon szeretnénk az itt élőknek és a Csörög iránt érdeklődő, valamint a visszatérő látogatóinknak széleskörű és részletes tájékoztatást adni a község életéről – mindennapjairól, terveiről, beleértve a civil- és sportéletet, a közügyeket és a Testület által hozott helyi rendeleteket is.
Aki vendégként látogat a honlapra, segítséget kap abban, hogy jobban megismerje település történetét, gazdasági, kulturális, turisztikai életét, a földrajzi elhelyezkedésének köszönhető kedvező adottságait, azaz mindazon értékeket, amelyekre mi, csörögiek büszkék vagyunk. Látogasson hozzánk!

 

A község polgármestereként bízom abban, hogy Csörög internetes oldala azon túl, hogy tájékoztat és közelebb hozza egymáshoz az itt élő embereket, és közösséggé formálva őket együttműködésre, közös erőfeszítésre ösztönöz.

 

Szorcsik József
polgármester



Kapcsolat

  • 2135 Csörög, Akácfa utca 30.
  • hivatal@csorog.hu
  • (27) 592-005, (27) 388-173
    Fax: (27) 592-006

ügyfélfogadás

Hétfö: 13-17 óráig
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 9-15.30 óráig
Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
Péntek: 9-12 óráig